Categories: Google

Google térképes megjelenés

Az androidos telefonok terjedésével robbanásszerűen megnőtt a Google térképet használók száma, holott már előtte se volt egy elhanyagolt program. Azok a készülékek, amelyeken gps és a Google térkép egyaránt van segíthetnek a tulajdonosaiknak megtalálni konkrét címeket, ugyanakkor címek helyett szolgáltatásokat, üzleteket is kereshetünk vele. Nagy előnye, hogy elsősorban  közelünkben lévő vállalkozásokat hozza fel ilyenkor találatként, feltéve, hogy szerepel az adott cég a Google térképen.

Hogyan szerepelhet egy cég a Google térképen?

A Google használ külső adatbázisokat is a cégek térképen való megjelenítéséhez, így elképzelhető, hogy már szerepel cégünk ott, anélkül, hogy bármit is tettünk volna érte. Azonban ha mégse jönnek ügyfelek a térképes szereplésünknek köszönhetően, akkor elképzelhető, hogy valami nem tökéletes az adatokban.

pl.: ha cégünket Kovács és fia szolgáltató Kft-nek hívják és így szerepel a térképen, akkor csak azok találják meg, akik név szerint keresik. Azonban, ha a cég autómosót üzemeltet, akkor hasznos lenne, ha azoknak is megjelenne a cég működési helye, akik az „autómosó” szót írják be a térképbe, mivel így új ügyfelekre tehet szert.

Ha szeretné, hogy cége megjelenjen az ön számára fontos szavakra a térképen, akkor létre kell hoznia céges adatlapját, Google profilját megfelelő módon, részletesen kitöltve minden információt. Ezután fog kapni postán egy megerősítő kódot a Google-tól, amellyel aktiválhatja a térképes megjelenést. Ha ezzel kész, akkor rövidesen számíthat is potenciális ügyfelekre a környékről.

Amennyiben nem tudja, vagy nem szeretné saját maga létrehozni Google térképes megjelenését, akkor bízza cégünkre és kedvező áron, szakszerűen és optimalizáltan készítjük el önnek.

Kovács Endre

Kovács Endre 2007 óta foglalkozik keresőoptimalizálással és Google Ads kampánykezeléssel. A Marketing Kalkulátor Kft. ügyvezetője, SEO- és GEO-szakértő (Generative Engine Optimization), és az elsők között kezdett foglalkozni azzal, hogyan jelenjenek meg cégek az AI-asszisztensek (ChatGPT, Google AI Overview, Perplexity) válaszaiban. Több ismert portálon is jelentek meg szakmai cikkei, interjúk készültek vele (pl. ProfitLine, Autosajtó, Origo) Az AI Expo előadója, cikkei és útmutatói a marketingkalkulator.hu blogján olvashatók.

Recent Posts

A rövid lista az új polc – hogyan változtatja meg az AI, kitől vásárol a vevő?

A vevő ma már nem polcot néz, hanem az AI-tól kér rövid listát – és tízből kilencszer nem néz utána.…

10 óra ago

Kit ajánl az AI, ha az egészségedről van szó? Huszonhat teszt a magyar magánegészségügy AI-láthatóságáról

A páciensek egyre nagyobb része már nem a Google-ben keresi a fogorvosát, szemklinikáját vagy kardiológusát, hanem a ChatGPT-t és a…

2 hónap ago

60/100 – ennyit ér az átlagos magyar weboldal az AI szemében

A két hete indult ingyenes GEO-auditomat eddig 53 domainre futtatták le, összesen 84 alkalommal. Az átlagpontszám 60, és a megvizsgált…

2 hónap ago

Mi az a GEO (Generative Engine Optimization)? Érthető magyarázat, valós példákkal

A GEO azt dönti el, hogy a ChatGPT és a Google AI ajánlja-e a vállalkozásod. Érthető definíció, GEO vs. SEO…

3 hónap ago

Az ügyfeleid már az AI-t kérdezik: friss számok arról, hogyan alakul át a keresés 2026-ban

Terméket hasonlítanál össze, utazást foglalnál, autót vásárolnál, vagy épp ügyvédet, orvost keresnél? Egyre több vásárló ezekben a helyzetekben már nem…

3 hónap ago

Ugyanabból a büdzséből 0 helyett 19 ügyfélmegkeresés – Google Ads esettanulmány az építőiparból

„A profi szakember túl drága.” Ezt a mondatot szinte minden vállalkozótól halljuk – egészen addig, amíg ki nem derül, mennyibe…

3 hónap ago