Mindezt bármiféle előzetes jelzés nélkül tették, mi magunk is dolgozunk egy most letiltott profilú partnerrel, és csupán az elutasított hirdetésekkel szembesültünk. A hazai telefonos ügyfélszolgálaton sem tudtak érdemben választ adni a miértre és legfőképpen a hogyan továbbra. Kérdésünkre csupán az „ez egy új irányelv” választ sikerült kapnunk.
A Google hirtelen és jelzés nélküli döntésével kapcsolatos panasz olvasható ki a témában megjelent amerikai/kanadai cikkekben. A kaliforniai Iphonetechnicians.com képviselője azt mondta, hogy cégüknek nincs más választása, mint hogy jobban összpontosítson a SEO-ra, hogy a keresőmotorokra koncentrálva nyerjék vissza a vezető szerepet.
A vancouveri, több mint nyolc éve mobiltelefon-javítással foglalatoskodó GoMobileRepair.ca szakemberei cikkükben felteszik a keserű kérdést: a hirdetési kampányainkra elköltött, többször több ezer dollárt követően azt gondolnád, hogy a Google szereti az üzletünket, ugye? A letiltásból pedig sajnos nem ez következik… Kiemelik a figyelmeztetés elmaradását, és a procedúra mögött, amellyel a megacég igyekszik megvédeni a nyilvánosságot a „bad apple” szélhámosoktól, kicsit gyanakodva, anyagi érdekeket sejtenek. A továbbiakban ők is az organikus keresési eredményekre koncentrálnak.
Ha az említett problémába ütközött, keressen bennünket bizalommal, és megtaláljuk cége, szolgáltatása számára a valóságos megoldást!
Update:
Egy, a kitiltással érintett partnerünk hívott bennünket, hogy amióta a Google letiltotta a szervizeket és mi a kiskapukat megtalálva mégis hirdetjük, azóta rendkívül megnőtt az érdeklődőik száma (a fő versenytársak ugye nem tudnak hirdetni). Az egyik konkurense fel is hívta, hogy árulja már el ő hogy tud hirdetni…
Facebook-Ads-Írókéz
A mesterséges intelligenciák (MI-k) egyre gyakrabban segítik a felhasználókat információkeresésben, döntéstámogatásban és problémamegoldásban. De vajon…
A meta leírás (meta description) egy strukturált HTML elem, amely a weboldal tartalmának összegzésére szolgál,…
Az online keresőmotorok folyamatosan változnak és fejlődnek, így az SEO (keresőoptimalizálás) trendek is ezt igyekeznek…
A ChatGPT egy nyílt forrású, nagy nyelvi modell, amelyet az OpenAI fejlesztett ki. A ChatGPT…
Egy webshoptulajdonos rémálma a nagy számú kosárelhagyó, ennek aránya egy 2022-es dán-amerikai felmérés alapján világszerte…
Az intelligens Shopping új generációjaként már elérhető a Performance Max, teljesítménymaximalizáló kampánytípus, amely lehetőséget biztosít…